2017.05.29., hétfő
Magdolna napja

Hirdetések

9 milliárd munkásszállók építésére

2017. május 08. | Forrás: MTI
Kilenc milliárd forintos program indul munkásszállások építésére, illetve munkásszállóként felhasználható ingatlanok felújítására, a támogatásra önkormányzatok vagy önkormányzati társulások nyújthatnak be kérelmet szeptember 30-ig – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

A programban a kérelmeket az érintetteknek a helyi önkormányzat vagy önkormányzati társulás székhelye szerint illetékes állami foglalkoztatási szervként eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalhoz kell benyújtaniuk. A tárcavezető hangsúlyozta: a kormány elsődleges célja a teljes foglalkoztatottság elérése, amihez a munkaerő mobilitásának elősegítése is szükséges.

Varga Mihály közölte, a támogatás keretében, amely minimum 80 munkavállaló elszállásolására alkalmas munkásszállás kialakításához nyújtható, az építési és felújítási, valamint a beruházás célját szolgáló új tárgyi eszközök költségei számolhatók el. A juttatás részben vagy egészben visszatérítendő, illetve vissza nem térítendő formában nyújtható, a beruházási költségek legalább 40 százalékát az önkormányzatnak saját forrásból kell biztosítania - tette hozzá.

Ezen felül arra is felhívta a figyelmet, hogy a támogatás egyik legfontosabb előfeltétele a kérelmet benyújtó önkormányzat, valamint a térség munkaadói között előzetesen megkötött megállapodás, amelyben a munkaadóknak kötelezettséget kell vállalniuk arra, hogy a támogatással létrehozott munkásszálláson helyezik el a mobilitási problémákkal küzdő munkavállalóikat.

Varga Mihály kiemelte: az önkormányzatnak a munkásszállás megépítését, illetve felújítását követően bérleti szerződést kell kötnie a munkaadókkal, így a munkásszállás működtetése a bérbeadásból származó bevételből biztosítható. A munkásszállást az önkormányzatnak a beruházás befejezésétől számított legalább tíz évig fenn kell tartania.

címkék |
2017. május 08. | Forrás: MTI
Az Ön neve:
Az Ön e-mail címe:
Kinek küldi?
E-mail címe:

Hirdetés