HÍRCITY - regionális, gazdasági video-hírportál

Bemutatták a Tesla ellenfelének szánt elektromos Audit - A kaliforniai San Franciscóban, ahol a világ megismerhette az Audi e-tront, a német autógyártó SUV modelljét, amelyet a Tesla riválisának szánnak. A tisztán elektromos hajtású jármű debütálása magyar szempontból is fontos, hiszen elektromotorjait a győri üzemben készítik majd. // Termelőüzemet avatott a SINBON Tatabányán - A réz és üvegszál kábelek, kábelkorbácsok tervezésével és gyártásával foglalkozó, tajvani tulajdonú SINBON közel 1,6 milliárd forintos, önerős beruházással 3500 négyzetméter alapterületű termelőüzemet avatott Tatabányán.Három éven belül egy további, kétezer négyzetméteres csarnokot szeretnének építeni, 1 forintos ráfordítással. // Finisben a műanyagzacskók - Jövőre 2019-től jelentős termékdíjjal sújtja a forgalmazókat a kormányzat a műanyag zacskókért, 2021. január 1-jétől pedig teljesen betiltják a műanyag zacskókat Magyarországon. Az egyszer használatos evőeszközöknek is ára lesz. // Üzemanyagot gyártanának műanyag-hulladékból - A műanyag kőolajszármazékokból készül, így nem csoda, hogy életciklusa végén az olajfinomítók legszívesebben folyékony üzemanyagalapanyaggá változtatnák. Ezt valósítja meg közös együttműködésben az ausztrál Licella, az angol ReNew ELP és finnországi Nesté. // Minden ötödik japán 70 éven felüli - A világon Japánban a legmagasabb az idősek aránya, a második helyen álló Olaszországban 23,3 százalék a 65 éven felüliek aránya, az őt követő Portugáliában 21,7 százalék. A 14. egymást követő évben emelkedett és 8,07 millióval rekordot döntött az állásban lévő idősek (65+) száma is, ők teszik ki az összes foglalkoztatott 12,4 százalékát. // Megvehetik a gazdák az üzletláncokat - Nagy István a jövő nagy kihívásának, egyben nagy lehetőségének nevezte, hogy a termelők a feldolgozásból származó haszonból is részesüljenek.A termelői tulajdonban lévő feldolgozóüzemek haszna 20-25 év múlva kereskedelmi láncok megvásárlását is lehetővé tenné // Hazai élelmiszeripar: növekvő ágazat - A nemzetgazdaságban a kibocsátás fele a feldolgozóiparhoz kapcsolódik. Ezen belül az élelmiszeripar a második legtöbb árbevételt és kibocsátást realizáló ágazat a járműgyártás után, egyben a második legnagyobb foglalkoztató is. Az ágazat árbevétele 2017-ben meghaladta a 3 600 milliárd forintot. // Magyar borok külhoni sikere - A magyar bor export - a gyöngyözőbor és a pezsgő nélkül számított - 79 százalékkal, csaknem 501 ezer hektoliterre bővült, értékben 13 milliárd forintra emelkedett az év első hat hónapjában. A külpiacon értékesített mennyiség nagyobb részét, mintegy 72 százalékát az úgynevezett lédig borok tették ki. // Drasztikusan kell csökkenteni az állatállományt - A Párizsi Klímavédelmi Megállapodás célkitűzéseinek megvalósítása a hollandokat is erősen foglalkoztatja. A 2030-ig kitűzött célok eléréséhez a Natuur&Milieu természetvédelmi szervezet az állatállomány drasztikus csökkentését szorgalmazza. // Lendületben van a magyar turizmus - A Központi Statisztikai Hivatal kedden közölt júliusi mutatói szerint az év első hét hónapjában az egy évvel korábbihoz képest 5,6 százalékkal több vendég érkezett Magyarországra, és 8,5 százalékkal tovább nőttek a szálláshelyek bevételei is. // Csúcson a munkaerőhiány: szinte mindenhová ember kell - Ma már nincs olyan ágazat, amelyiket nem sújtaná a szakképzett munkaerő hiánya. A Központi Statisztikai Hivatal üres álláshelyekről vezetett statisztikája szerint 83 600 betöltetlen munkahely volt az idei második negyedévben, amelyből közel 62 ezer a versenyszférát érintette. // 26 orvos választotta a győri kórházat (videó) - 26 friss diplomás orvos választotta szakorvosi képzése helyéül a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházat. A rezidenseket a kórház menedzsmentje köszöntötte,s a képzési program ismertetése után számos megszívlelendő orvosi és emberi tanáccsal látták el a hivatásukat most kezdőket. // 14,2 éves a magyar személygépkocsik átlag kora - A Magyarországon forgalomban lévő személygépkocsik átlagos kora 14,2 év volt június 30-án – tájékoztatott a statisztikai hivatal.A hazánkban forgalomban lévő közúti gépjárművek állománya meghaladta a 4,4 millió darabot. // Elkészült az építőipar beruházási kódexe - Az építőipar szakmai szervezetei ajánlásokat fogalmaztak meg a közpénzből finanszírozott beruházások előkészítésére. Az ajánlásokat a Magyar Mérnöki Kamara, a Magyar Építész Kamara, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségével (ÉVOSZ) közösen dolgozta ki. // A kényelmes megoldásokat keresik a magyarok új termék vásárlásakor (videó) - A magyar fogyasztó legfontosabb vásárlási preferenciája a hatékonyság, utána következik a gyorsaság és csak ezek után jön az ár - derül ki a Nielsen Magyarország friss kutatásából. // Magyarország is melegszik - A nyár közép-hőmérséklete országos átlagban 21,8 Celsius-fok volt, ami 1,6 fokkal haladta meg az 1981-2010-es normálértéket. A júniusi középhőmérséklet 1,5 fokkal, a júliusi 0,7 fokkal, az augusztusi pedig 2,6 fokkal volt magasabb a sokéves átlagnál. Ezzel 2018 augusztusa a 4. legmelegebb 1901 óta. //

Hirdetések

2018.09.22., szombat
Móric napja

A baromfiágazat húzza a húsipart

2018. szeptember 05. | Forrás: magyarmezogazdasag.hu
A baromfitenyésztés a legjobban teljesítő hazai állattenyésztési ágazat – mondta el Nagy István agrárminiszter a tárca szakmai napján. Kiemelte: a baromfiágazat a rendszerváltás óta folyamatosan fejlődik, döntően magyar maradt a tulajdonosi kör és a belföldi húsfogyasztás több mint felét fedezi.

A hazai baromfiágazat a magyar mezőgazdaság folyamatosan fejlődő, jól szervezett, rugalmasan alkalmazkodó ágazata – fogalmazott a mezőgazdaságért felelős államtitkár. Feldman Zsolt hozzátette, az ágazat a hazai fogyasztók növekvő igényeinek kielégítése mellett export piacait is növelni tudta. Ennek egyik titka a magas fokú integráltság.

A baromfihúsok a magyar fogyasztók kedvencei, hiszen a teljes hazai húsfogyasztás több mint felét (52 százalék) fedi le az ágazat.
Ezt segítette a baromfitermékek 2017-es áfa mérséklése is – tette hozzá már Nagy István, agrárminiszter.

Feldman Zsolt elmondta még: tavaly a teljes kibocsátás értéke meghaladta a 317 milliárd forintot. Ez egyébként 783 ezer vágóbaromfit és 2, 4 milliárd darab étkezési tojást jelent. Kivitelünk a múlt évben – a madárinfluenza ellenére is – elérte a 470 millió eurós értéket. A baromfihús exporttermékek közel harmadát a csirke-, negyedét a kacsa-, ötödét a pulyka- és a libahús tette ki.

Jelenleg 170 százalékos az önellátottsági szintünk baromfihúsból, további jelentős fejlődési potenciál van tehát az ágazatban, amely miatt kiemelten fontos az export-értékesítés fejlesztése.
Az elmúlt években az agrárdiplomáciának folyamatosan sikerült újabb és újabb exportpiacokat nyitnia a célországok állategészségügyi hatóságaival elfogadtatott állategészségügyi bizonyítványai révén. Az Agrárminisztérium mintegy 12 milliárd forintnyi éves állatjóléti támogatással segíti az ágazatot.

A fórumon elhangzott még, hogy a baromfiágazat nemzetközi versenyképességét csak a fejlesztésekkel, korszerűsítésekkel lehet fenntartani.Ehhez növelni kell a telepméretet, ezeken nagyon hatékony állategészségügyi óvó rendszabályokat kell alkalmazni, egyúttal csökkenteni kell az ammónia-kibocsátást is. Ennek eléréséhez hatékony programot kell kidolgoznia a szakma képviselőinek.
Kis Miklós vidékfejlesztésért felelős államtitkár arról számolt be, hogy az utóbbi terén lesz előrehaladás a közlejövőben, hiszen az uniós vidékfejlesztési forrásokból a baromfis trágyatárolók létesítésére 1,3 milliárd forint értékben pályáznak. A mintegy 30 milliárd forint telephely-korszerűsítési támogatás felhasználásával tovább erősödhet az ágazati szereplők versenyképessége. Ősszel pedig 50 milliárd forintnyi lehetőséget nyit a tárca a feldolgozó kapacitások erősítésére.

A tematikus napon Bognár Lajos országos főállatorvos elmondta, Európa-szerte célként fogalmazódott meg az antimikrobiális szerek köztük az antibiotikumok túlzott használata elleni küzdelem. A nem körültekintő antibiotikum felhasználás a gyógyszerekkel szemben ellenálló baktériumok számát növeli ezzel rontva a gyógykezelések hatékonyságát.

Az új Európai Uniós szabályozás értelmében minden tagállamnak, így Magyarországnak is cselekvési tervet kell készítenie a probléma komplex kezelésre, a felelős antibiotikum használat elősegítése és a felhasználás csökkentése érdekében.
 

címkék |
2018. szeptember 05. | Forrás: magyarmezogazdasag.hu
Az Ön neve:
Az Ön e-mail címe:
Kinek küldi?
E-mail címe:

Hirdetés