2017.10.22., vasárnap
Előd napja

Hirdetések

A munkát terhelő adók csökkentését javasolja az ÁSZ elnöke

2017. augusztus 07. | Forrás: MTI
A béreket terhelő adók csökkentése elsődleges feladatat, mert Magyarország még mindig túladóztatja a munkát a környező országokhoz, illetve az Európai Unió átlagához képest, ami versenyképességi hátrány - mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke.

 Magyarország érdeke, hogy a gazdasági lendület fennmaradjon, aminek fontos feltétele, hogy ne legyen nagyobb adóteher a béreken, ne legyenek magasabbak a munkát terhelő járulékok, mint versenytársainknál - fejtette ki.
    Hozzátette ugyanakkor, jelenleg még nincs olyan helyzetben a költségvetés, hogy a kiadási oldalt csökkentse, mert sok elmaradt állami feladat van, amit finanszírozni kell. A számvevőszék elnöke szerint a gazdaság fenntartható fehérítéséből származó többletbevételeket lehetne adócsökkentésre fordítani.
    Domokos László felidézte, 100 forint jövedelem után Magyaroszágon több mint 55 forint adót kellett fizetni 6-8-10 évvel ezelőtt. Ez mostanra lement 48 százalék körülire, az Európai Unióban viszont 40 százalékos átlagon van, tehát félúton járunk - fogalmazott.
    Kitért arra is, hogy 24-25 százalékos volt a hazai feketegazdaság 8-10 évvel ezelőtt, ami 20 százalék alá csökkent. Ugyanakkor szintén versenyképességi hátrány, hogy minden Magyarországon létrehozott érték mintegy ötöde a szürke- vagy a feketegazdaságban marad, kikerüli az adóhivatalt - mutatott rá, hozzátéve, hogy Ausztriában 12 százalékos ez az arány.
    Az ÁSZ elnöke szerint 8-10 év alatt lehet megközelíteni az osztrák szintet, illetve a munkát terhelő adók csökkentése is többéves feladat. Hosszabb távú gondolkodásra nyílt meg a lehetőség azzal, hogy Magyarország megerősödött - hangsúlyozta Domokos László.

címkék |
2017. augusztus 07. | Forrás: MTI
Az Ön neve:
Az Ön e-mail címe:
Kinek küldi?
E-mail címe:

Hirdetés