HÍRCITY - regionális, gazdasági video-hírportál

Megkezdte a toborzást a debreceni BMW-gyár - Noha a debreceni BMW-gyár csak 2023-ban kezdi meg a működést a tervek szerint, a munkaerő toborzásának első köre már el is kezdődött. Április első napján ugyanis megjelentek az első álláshirdetések.Egyelőre csak néhány pozícióra lehet jelentkezni, azok is a HR területet érintik, de készülhetnek a gyártervezők is, hamarosan rájuk vadászik majd az autógyár. // Erre tart az e-kereskedelem - A 2018-as esztendő az e-kereskedelem jelentős átalakulását hozta.A CEE régió piacait továbbra is jelentős árérzékenység jellemzi. Noha két-három évvel ezelőtt általánosan elfogadott jóslat volt az árérzékenység csökkenése, ez csupán részben következett be; ma is maga az ár az elsődleges preferencia a vásárlásaink során // Jön a magyar napelemes tetőcserép - Hamarosan kapható lesz az első magyar napelemes tetőcserép, melyen a napcellák olyan speciális módon vannak az egyedi tetőcserepek felületére integrálva, hogy azok felhelyezése és megjelenése szinte megegyezik a hagyományos tetőcserepekkel. // Káros-anyag mentes zóna Londonban - A jövő héten a világon elsőként vezetnek be ultra alacsony károsanyag-kibocsátású zónát (ULEZ) London belvárosában, ahová a nem megfelelő károsanyag-kibocsátású járművek a nap 24 órájában, a hét minden napján csak díjfizetés ellenében hajthatnak be, átlagosan 12,5 fontot (4690 forint) kell fizetniük az autóknak a meglévő dugódíj mellett. // Győr Díszpolgára: Prof.Dr.Oláh Attila (videó) - Prof.Dr.Oláh Attila 35 éve került Győrbe, s az elmúlt évtizedekben a hasi sebészet specialistájává vált. Megszervezte és ma is irányítja a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház Sebészeti Centrumát, orvos-igazgatója a régió legnagyobb kórházának.Sebészek sokasága tanult és tanul mellette. Munkája elismeréseként Győr Város Díszpolgárává fogadta. // Érszűkületre gyanakszik? Szűrővizsgálat a győri kórházban! (videó) - Március 21-én, az Érbetegségek Napján este 19 óráig várja a győri kórház az ingyenes érbetegség-szűrésre jelentkezőket. A Petz Aladár kórház nagy előadójában berendezett szűrőközpontban felkészült szakemberek várják a lakosságot. Akinél igazolódik az érbetegség, azt a kórház szakrendelésén fogadják a kezelések megkezdésére. // Új eszközök a győri kórház baleset-sebészetén (videó) - A győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház baleset-sebészeti osztálya számára közel 13 millió forint értékű eszköztámogatást nyújtott az Audi Hungária. A sebészeti beavatkozások során használt fúró-park felújítása hozzájárul a magas szintű betegellátáshoz. Az AUDI az elmúlt években összesen 60 millió forint értékben támogatta a győri kórházat. // Interneten kapható az olcsó Tesla - A csökkentett árú modellt Európában és Kínában várhatóan három-hat hónap múlva lehet megrendelni.Bár átlagos értékesítési ára még szeptemberben meghaladta az 50 000 dollárt, a Tesla a napokban bejelentette: az Egyesült Államokban megkezdi Model 3 autója egyik változatának 35 000 US dolláros áron történő értékesítését. // Milliárdos fejlesztések indulnak a Balaton közelében - A Tolna Megyei Önkormányzat több mint 1 milliárd forintot költ turisztikai fejlesztésekre a Sió Ozorától Szekszárdig tartó, 85 kilométeres szakaszán. A pénzből megállók, fogadó állomások, szolgáltató helyek, vízi turisztikai központ és kerékpárutak készülnek. // Még mindig a készpénzt szeretik a magyarok - Bár rekordszintre, 6117 milliárd forintra nőtt Magyarországon a forgalomban lévő készpénzállomány, és a napi bevásárlások 74 százaléka még mindig készpénzzel történik, egyre több innovatív fizetési megoldás érhető el hazánkban. // Két magyar kkv is megkapta a GREEN BRANDS minősítést - Február 26-án a GREEN BRANDS Hungary Magyarországon elsőként adta át a hasonló nevű elismerést nyert márkáknak a védjegy kétéves használatára feljogosító oklevelet. A díjazottak között két magyar kkv is helyet kapott. // 784 tonna élelmiszert mentett 2018-ban az ALDI - 2016 óta tart az ALDI és az Élelmiszerbank együttműködése, amely során a diszkont áruházlánc az üzleteiből, illetve a logisztikai központjából kereskedelmi forgalomba nem kerülő, de emberi fogyasztásra alkalmas élelmiszereket juttat el az Élelmiszerbank és partnerszervezetei révén rászorulók számára. // Földár - egyre nő! - Már közel másfélmillió forintba kerül a termőföld hektárja Magyarországon. A drágulás mértéke hasonló volt a 2017-es országos átlaghoz, 12 százalék (2017-ben 1,280 millió Ft/ha). A termőföld hektáronkénti átlagára tavaly 1,437 millió forint volt az Agrotax® Iránytű legfrissebb adatai szerint. // Digitális karórát kapnak a győri kórház betegei (videó) - 200 millió forintos uniós támogatás révén épülhetett ki a győri Petz Aladár kórházban az a digitális betegkövető rendszer, mely tovább növeli a betegbiztonságot. A digitális órákkal a betegek a kórház meglévő medikai rendszeréhez csatlakoznak, így az információk bevitele és tárolása is korszerűsödik. // Nyári László díjas: Kamper Ildikó, egyetemei okleveles ápoló (videó) - A győri Petz Aladár kórház urológiai sebészeti osztályán ápolónőként kezdte a pályáját Kamper Ildikó. 2010 óta az osztály főápolójaként tisztelik a munkatársak. Határozott, irányító alkat, segítőkész és a tudás megosztás elkötelezett híve. Együtt fejlődött a szakmával, mindig tanult, és ma ő tanít másokat a napi munka végeztével. // Másfél évtizede indult a Facebook (videó) - Ma 15 éve, február 4-én indította el Mark Zuckerberg, egy akkor másodéves, Harvard-i egyetemi hallgató a Facebook weboldalt, minden idők legnagyobb közösségi oldalát. Mára ez a világ vezető techcégeinek egyike, és a legvitatottabb megítélésű is. //

Hirdetések

2019.04.25., csütörtök
Márk napja

A tojás, a zöldségek és a gyümölcsök jelentősen drágultak

2019. január 15. | Forrás: KSH
Decemberben átlagosan 2,7 százalékkal emelkedtek árak, azaz tovább lassult az infláció az októberi 3,8, és a novemberi 3,1 százalékos ütemről - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az éves átlagos infláció utoljára 2012-ben volt a tavalyinál magasabb, akkor 5,7 százalékos éves áremelkedést mértek.

Az infláció decemberi és 12 havi lassulásában főszerepet játszott az üzemanyagok árának 6,9 százalékos havi csökkenése, amivel a 12-havi áremelkedés üteme a novemberi 7,2 százalékosról 1,0 százalékosra lassult. A szezonálisan kiigazított maginfláció decemberben 2,8 százalékra emelkedett az októberi és novemberi  2,6 százalékosról, amiben szerepet játszott, hogy az átfogó index változásában az üzemanyagok ára nagy szerepet töltött be.  A múlt év egészét tekintve  2,5 százalékosra emelkedett a maginfláció a 2017-es 2,3 százalékról.

Egy év alatt  az élelmiszerek ára 4,7 százalékkal nőtt decemberre, ezen belül az idényáras élelmiszereké - mint a burgonya, friss zöldség, gyümölcs - 22,4, a liszté 10,5, a kenyéré 6,4 százalékkal magasabb, a tojásé 26,0, a cukoré 12,9 százalékkal alacsonyabb lett.

A szeszes italok ára 3,1, a dohányáruké átlagosan 7,4százalékkal emelkedett, és a szolgáltatásokért 2,3 százalékkal kellett többet fizetni. A lakbérek 5,9 százalékkal emelkedtek, a postai szolgáltatások 4,0 százalékkal, a belföldi üdülés 8,9 százalékkal drágult, ahogy a háztartási energia is 1,2 százalékkal, ezen belül a palackos gáz 11,9, a tűzifa 8,1 százalékkal emelkedett, viszont a telefon és internet tarifák 4,1 százalékkal csökkentek.

A tartós fogyasztási cikkek és a ruházkodási termékek éves inflációja decemberre 0,5, illetve 0,7 százalékosra mérséklődött.

Decemberben az élelmiszerek és a szolgáltatások elenyésző mértékben, vagyis 0,3 százalékkal drágultak, miközben 0,4 százalékkal csökkent a ruházati cikkek és 0,2 százalékkal a tartós fogyasztási cikkek ára.  

2018-ban az előző évhez képest a fogyasztói árak átlagosan 2,8 százalékkal emelkedtek, ezen belül az élelmiszerek ára 4,2 százalékkal. A legnagyobb mértékben, 5,6 százalékkal a szeszes italok, dohányáruk drágultak. Az egyéb cikkek ára átlagosan 3,8, a szolgáltatásoké 1,6, a háztartási energiáé 1,4, a ruházkodási cikkeké 0,5 százalékkal emelkedett. A tartós fogyasztási cikkekért 0,4 százalékkal kevesebbet kellett fizetni.

címkék |
2019. január 15. | Forrás: KSH
Az Ön neve:
Az Ön e-mail címe:
Kinek küldi?
E-mail címe:

Hirdetés