HÍRCITY - regionális, gazdasági video-hírportál

Nyári László díjas: Kamper Ildikó, egyetemei okleveles ápoló (videó) - A győri Petz Aladár kórház urológiai sebészeti osztályán ápolónőként kezdte a pályáját Kamper Ildikó. 2010 óta az osztály főápolójaként tisztelik a munkatársak. Határozott, irányító alkat, segítőkész és a tudás megosztás elkötelezett híve. Együtt fejlődött a szakmával, mindig tanult, és ma ő tanít másokat a napi munka végeztével. // Másfél évtizede indult a Facebook (videó) - Ma 15 éve, február 4-én indította el Mark Zuckerberg, egy akkor másodéves, Harvard-i egyetemi hallgató a Facebook weboldalt, minden idők legnagyobb közösségi oldalát. Mára ez a világ vezető techcégeinek egyike, és a legvitatottabb megítélésű is. // Szigorúbban lép fel a NAV a tisztességtelen ügyvezetőkkel szemben - Az eddiginél is határozottabban lép majd fel az adóhatóság az adótartozásokat felhalmozó kft.-k vezetőivel szemben, akik a közhiedelemmel ellentétben személyes vagyonukkal is felelhetnek az általuk hozott döntésekért. // A személyi adókedvezmény érvényesítése - A személyi adókedvezmény igénybevételének feltételeivel, az év közbeni, illetve utólagos érvényesítéssel kapcsolatos alapvető tudnivalókat az adóhivatal szakértői foglalták össze.2019. január 1-től bővült a Kormányrendelet mellékletében szereplő betegségek köre, így az endometriózis, a mellrák, a méhnyakrák, a petefészekrák, valamint a prosztata és hererák betegségek esetén is érvényesíthető az adókedvezmény. // Teljesíti a dolgozók követeléseit az AUDI - Megállapodott szerda délután az Audi Hungaria Zrt. és az Audi Hungária Független Szakszervezet az idei évi bérekről – tájékoztatta a győri székhelyű vállalat az MTI-t.A sztrájk ideje alatt 300 dolgozó lépett be a szakszervezetbe, melynek immár 9300 tagja van. // MEDICOR Zrt. világviszonylatban versenyképes, intelligens, digitális intenzív szállító inkubátort fejlesztett ki - MEDICOR® BabyLife® Plus új világszínvonalú technológiák kutatása, szállító inkubátor prototípus kifejlesztése, a termék klinikai approbációja, és piaci bevezetésére. // Kor,kór nélkül (videó) - Az időskor mentális állapota a témája a Magyar Pszichiátriai Társaság idei, Győrben, három napon át zajló kongresszusának, melyen a győri kórház támogatásával több mint ezer orvos, pszichológus és szakdolgozó továbbképzése zajlik. Az életkor meghosszabbítása mellett a minőségi élet biztosítása is célja a gyógyítóknak. // Nagy bajba kerülhetnek a magyar gyümölcslevek - Komoly kihívások előtt áll a hazai gyümölcslégyártás, mert gyors iramban csökken a felhasználható alapanyag. A klasszikus magyar gyümölcslevek készítéséhez szinte asztali minőségű termésre, zamatos fajtákra van szükség. Magyarországon nincs igazi ipari céltermelés, mindenki a frisspiacról kieső gyümölccsel keresi meg a feldolgozókat. // 112 százalékkal nőtt a kiadó lakások iránti érdeklődés - Robbanás az ingatlanpiacon: 112 százalékkal nőtt a kiadó lakások iránti érdeklődés. Az eladó lakások pedig 84 százalékkal érdekeltek több embert január első három hetében, mint korábban. // Töretlen az OKJ-tanfolyamok népszerűsége - A legfrissebb adatok alapján megállapítható, hogy hiába kedveltek az OKJ-s képzések, kevesen szereznek bizonyítványt, négy OKJ-tanfolyamon tanuló közül csak egy tesz le sikeres vizsgát.Összesen 175 913-en tanultak valamilyen OKJ-s képzésen a 2016/-2017-es tanévben, sikeres vizsgát már jóval kevesebben, összesen 49 535-en tettek. // Műanyagszennyezés: az első lépés a megoldás felé - Vegyiáru- és műanyaggyártók, kereskedő és hulladékgazdálkodó cégek részvételével Alliance to End Plastic Waste (AEPW) néven nemzetközi szövetség jött létre a globális műanyagszennyezés visszaszorítására.A szervezet több mint 1 milliárd dollárt különít el műanyag-szennyeződések felszámolására. // 61 ország termékei mutatkoznak be a Nemzetközi Zöld Héten - A Nemzetközi Zöld Hét (Internationale Grüne Woche – IGW), a világ legnagyobb mezőgazdasági, élelmiszeripari és kertészeti kiállítása és vására idén is hatalmas tömegeket vonz Berlinbe.A kiállításon Magyarország is képviselteti magát. // Nyári László díjas: Simonné Csákány Laura - A győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház Nyári László díjjal ismerte el Simonné Csákány Laura, kontrolling igazgató-helyettes szakmai tevékenységét, amelynek eredményei az intézmény gazdálkodásában, a hatékonyság növelésében és a várólisták csökkentésében mutatkozik meg. // Rubik-kockával újított a Nokia - A Magyarországon fejlesztett digitális Rubik-kocka 3D nyomtatással készül, és számos szenzort tartalmaz, így a kapcsolódó alkalmazás képes érzékelni a kockán végzett valós kézmozdulatokat, a játék különböző forgatását-tekerését, és ennek megfelelően jeleníti meg az eszközt a kiterjesztett valóságban. // Egyre kevesebb cég működik itthon - Nagymértékű esést mutatott 2018 során a cégmegszűnések, a felszámolások, a csődök és a végelszámolások száma az előző évhez képest. Ugyan kis mértékben nőtt a cégalapítási kedv is, de mindez nem volt elég ahhoz, hogy megforduljon a magyarországi cégek számának folyamatos, évek óta tartó csökkenése. // A tojás, a zöldségek és a gyümölcsök jelentősen drágultak - Decemberben átlagosan 2,7 százalékkal emelkedtek árak, azaz tovább lassult az infláció az októberi 3,8, és a novemberi 3,1 százalékos ütemről - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az éves átlagos infláció utoljára 2012-ben volt a tavalyinál magasabb, akkor 5,7 százalékos éves áremelkedést mértek. //

Hirdetések

2019.02.17., vasárnap
Bernadett napja

Hazai élelmiszeripar: növekvő ágazat

2018. szeptember 13. | Forrás: agrarinform.hu
A nemzetgazdaságban a kibocsátás fele a feldolgozóiparhoz kapcsolódik. Ezen belül az élelmiszeripar a második legtöbb árbevételt és kibocsátást realizáló ágazat a járműgyártás után, egyben a második legnagyobb foglalkoztató is. Az ágazat árbevétele 2017-ben meghaladta a 3 600 milliárd forintot.

A nemzetgazdaságban a kibocsátás fele a feldolgozóiparhoz kapcsolódik. Ezen belül az élelmiszeripar a második legtöbb árbevételt és kibocsátást realizáló ágazat a járműgyártás után, egyben a második legnagyobb foglalkoztató is – hangsúlyozta Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár a XIII. Coop Rally sajtótájékoztatóján.
Az ágazat árbevétele 2017-ben meghaladta a 3 600 milliárd forintot, az export aránya a bevétel harmada, az élelmiszeripar nyeresége pedig több mint a duplájára emelkedett. A szükséges technológiai beruházások elindulását és a termelékenység dinamikus növekedését jelzi, hogy az egy foglalkoztatottra jutó árbevétel 20 százalékkal, az élelmiszeripari reálbérek pedig 30 százalékkal nőttek az elmúlt 5 évben – mondta Zsigó Róbert.


Az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár kiemelte: 2014 óta közel 230 milliárd forint élelmiszeripari támogatásról született döntés hazai és EU-s forrásból. Leszögezte, hogy ez ösztönzőleg hatott a beruházásokra is, hiszen a legfrissebb KSH adatok szerint a feldolgozóiparban a beruházási aktivitás 2018 második negyedévében 3,2%-kal emelkedett, az élelmiszeriparban pedig 6%-kal nőtt.

Az államtitkár emlékeztetett rá, hogy az élelmiszeripar fejlesztéseit ma már nemcsak a támogatáspolitika, hanem a magyar vásárlók elvárásai is ösztönzik. A vásárlóerő örömteli növekedése a fogyasztói tudatosság erősödését is magával hozta.

címkék |
2018. szeptember 13. | Forrás: agrarinform.hu
Az Ön neve:
Az Ön e-mail címe:
Kinek küldi?
E-mail címe:

Hirdetés