HÍRCITY - regionális, gazdasági video-hírportál

Megkezdte a toborzást a debreceni BMW-gyár - Noha a debreceni BMW-gyár csak 2023-ban kezdi meg a működést a tervek szerint, a munkaerő toborzásának első köre már el is kezdődött. Április első napján ugyanis megjelentek az első álláshirdetések.Egyelőre csak néhány pozícióra lehet jelentkezni, azok is a HR területet érintik, de készülhetnek a gyártervezők is, hamarosan rájuk vadászik majd az autógyár. // Erre tart az e-kereskedelem - A 2018-as esztendő az e-kereskedelem jelentős átalakulását hozta.A CEE régió piacait továbbra is jelentős árérzékenység jellemzi. Noha két-három évvel ezelőtt általánosan elfogadott jóslat volt az árérzékenység csökkenése, ez csupán részben következett be; ma is maga az ár az elsődleges preferencia a vásárlásaink során // Jön a magyar napelemes tetőcserép - Hamarosan kapható lesz az első magyar napelemes tetőcserép, melyen a napcellák olyan speciális módon vannak az egyedi tetőcserepek felületére integrálva, hogy azok felhelyezése és megjelenése szinte megegyezik a hagyományos tetőcserepekkel. // Káros-anyag mentes zóna Londonban - A jövő héten a világon elsőként vezetnek be ultra alacsony károsanyag-kibocsátású zónát (ULEZ) London belvárosában, ahová a nem megfelelő károsanyag-kibocsátású járművek a nap 24 órájában, a hét minden napján csak díjfizetés ellenében hajthatnak be, átlagosan 12,5 fontot (4690 forint) kell fizetniük az autóknak a meglévő dugódíj mellett. // Győr Díszpolgára: Prof.Dr.Oláh Attila (videó) - Prof.Dr.Oláh Attila 35 éve került Győrbe, s az elmúlt évtizedekben a hasi sebészet specialistájává vált. Megszervezte és ma is irányítja a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház Sebészeti Centrumát, orvos-igazgatója a régió legnagyobb kórházának.Sebészek sokasága tanult és tanul mellette. Munkája elismeréseként Győr Város Díszpolgárává fogadta. // Érszűkületre gyanakszik? Szűrővizsgálat a győri kórházban! (videó) - Március 21-én, az Érbetegségek Napján este 19 óráig várja a győri kórház az ingyenes érbetegség-szűrésre jelentkezőket. A Petz Aladár kórház nagy előadójában berendezett szűrőközpontban felkészült szakemberek várják a lakosságot. Akinél igazolódik az érbetegség, azt a kórház szakrendelésén fogadják a kezelések megkezdésére. // Új eszközök a győri kórház baleset-sebészetén (videó) - A győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház baleset-sebészeti osztálya számára közel 13 millió forint értékű eszköztámogatást nyújtott az Audi Hungária. A sebészeti beavatkozások során használt fúró-park felújítása hozzájárul a magas szintű betegellátáshoz. Az AUDI az elmúlt években összesen 60 millió forint értékben támogatta a győri kórházat. // Interneten kapható az olcsó Tesla - A csökkentett árú modellt Európában és Kínában várhatóan három-hat hónap múlva lehet megrendelni.Bár átlagos értékesítési ára még szeptemberben meghaladta az 50 000 dollárt, a Tesla a napokban bejelentette: az Egyesült Államokban megkezdi Model 3 autója egyik változatának 35 000 US dolláros áron történő értékesítését. // Milliárdos fejlesztések indulnak a Balaton közelében - A Tolna Megyei Önkormányzat több mint 1 milliárd forintot költ turisztikai fejlesztésekre a Sió Ozorától Szekszárdig tartó, 85 kilométeres szakaszán. A pénzből megállók, fogadó állomások, szolgáltató helyek, vízi turisztikai központ és kerékpárutak készülnek. // Még mindig a készpénzt szeretik a magyarok - Bár rekordszintre, 6117 milliárd forintra nőtt Magyarországon a forgalomban lévő készpénzállomány, és a napi bevásárlások 74 százaléka még mindig készpénzzel történik, egyre több innovatív fizetési megoldás érhető el hazánkban. // Két magyar kkv is megkapta a GREEN BRANDS minősítést - Február 26-án a GREEN BRANDS Hungary Magyarországon elsőként adta át a hasonló nevű elismerést nyert márkáknak a védjegy kétéves használatára feljogosító oklevelet. A díjazottak között két magyar kkv is helyet kapott. // 784 tonna élelmiszert mentett 2018-ban az ALDI - 2016 óta tart az ALDI és az Élelmiszerbank együttműködése, amely során a diszkont áruházlánc az üzleteiből, illetve a logisztikai központjából kereskedelmi forgalomba nem kerülő, de emberi fogyasztásra alkalmas élelmiszereket juttat el az Élelmiszerbank és partnerszervezetei révén rászorulók számára. // Földár - egyre nő! - Már közel másfélmillió forintba kerül a termőföld hektárja Magyarországon. A drágulás mértéke hasonló volt a 2017-es országos átlaghoz, 12 százalék (2017-ben 1,280 millió Ft/ha). A termőföld hektáronkénti átlagára tavaly 1,437 millió forint volt az Agrotax® Iránytű legfrissebb adatai szerint. // Digitális karórát kapnak a győri kórház betegei (videó) - 200 millió forintos uniós támogatás révén épülhetett ki a győri Petz Aladár kórházban az a digitális betegkövető rendszer, mely tovább növeli a betegbiztonságot. A digitális órákkal a betegek a kórház meglévő medikai rendszeréhez csatlakoznak, így az információk bevitele és tárolása is korszerűsödik. // Nyári László díjas: Kamper Ildikó, egyetemei okleveles ápoló (videó) - A győri Petz Aladár kórház urológiai sebészeti osztályán ápolónőként kezdte a pályáját Kamper Ildikó. 2010 óta az osztály főápolójaként tisztelik a munkatársak. Határozott, irányító alkat, segítőkész és a tudás megosztás elkötelezett híve. Együtt fejlődött a szakmával, mindig tanult, és ma ő tanít másokat a napi munka végeztével. // Másfél évtizede indult a Facebook (videó) - Ma 15 éve, február 4-én indította el Mark Zuckerberg, egy akkor másodéves, Harvard-i egyetemi hallgató a Facebook weboldalt, minden idők legnagyobb közösségi oldalát. Mára ez a világ vezető techcégeinek egyike, és a legvitatottabb megítélésű is. //

Hirdetések

2019.04.25., csütörtök
Márk napja

MEDICOR Zrt. világviszonylatban versenyképes, intelligens, digitális intenzív szállító inkubátort fejlesztett ki

2019. január 28. | Forrás: Hírcity
MEDICOR® BabyLife® Plus új világszínvonalú technológiák kutatása, szállító inkubátor prototípus kifejlesztése, a termék klinikai approbációja, és piaci bevezetésére.

MEDICOR Zrt. világviszonylatban versenyképes, intelligens, digitális intenzív szállító inkubátor fejlesztett ki, a NKFIH, Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása című pályázatán elnyert 259.114.000,- Ft összegű támogatás segítségével. A projekt azonosítószáma: KFI_16-2016-0130,

címe: MEDICOR® BabyLife® Plus új világszínvonalú technológiák kutatása, szállító inkubátor prototípus kifejlesztése, a termék klinikai approbációja, és piaci bevezetésére.

Az újonnan kifejlesztett prototípus létrehozása során megvalósultak és beépítésre kerültek új mechanikai, elektronikai, jelfeldolgozási rendszerek, új technológiák és alkalmazások. Ilyenek pl. a diagnosztizáló rendszerek, az adatbázisok illesztéseinek optimalizálása, szűrése. Az inkubátor elektronikájának, vezérlésének, az Semmelweis Egyetem PIC rendszer közti tényleges működési körülményeket reprezentáló környezet létrehozásával a berendezés képessé vált a bura tér hőmérsékletének, SKIN O2 értékének, SpO2 adatok, EKG jelfolyamok, pulzus adatok, páratartalom érzékelésére, melynek eredményeként oxigénszint pontosabb szabályozhatósága, mérése, újszülöttre vonatkozó negatív hatás minimalizálása vált elérhetővé. Ezáltal megfelelő komfortzóna jött létre az újszülött és a kezelő orvosok, ápolók számára.

Az elektronikai és a mechanikai próbák elvégzése után befejeződött a prototípus legyártása. A szoftverek véglegesítése, validálása és verifikálása után megkezdődhetett az új szállító inkubátor piaci bevezetése és értékesítése.

A projekt eredményeként a prototípus termék mind hazai, mind pedig nemzetközi szakkiállításokon is bemutatásra került. A hazánkban 2018. októbet 11-13 között megrendezett HUNGAROMED kiállításon, a dubai Arab Health a világ egyik legnagyobb egészségipari kiállításán 2018.01.29-02.01 között, ezt követően 2018.08.29-31 között Medical Fair Asia – Singapore, ahol a MEDICOR saját kiállítói standon jelent meg és mutatta be a fejlesztés alatt álló innovatív újszülött gyógyászati eszközeit és a transzport inkubátor modellterveit. Az elkészült prototípust a 2018. november 12.-15 között Medica – Düsseldorf nemzetközi orvostechnikai és kórházi felszerelések, berendezések szakkiállításán mutatta be a fejlesztő csapat. Ezt követően 2018.12.03 – 12.07. között Moszkvában megrendezésre került ZDRAVOOKHRANENIYE nemzetközi orvostechnikai, egészségügyi szakkiállításon a 23E35 számú saját standján mutatta be a csecsemőgyógyászatban használt BABYLIFE inkubátorait a MEDICOR Zrt, beleértve az újonnan kifejlesztésre került szállító inkubátort is.

Hazánkban kiemelt jelentőségű a demográfiai helyzet romlásának lassítása, a gyermeket vállaló családok kiemelt támogatása. Ebben a legfontosabb út, a születések számának gyarapítása, a csecsemőhalandóság minimalizálása. Ezen cél nélkülözhetetlen technikai eszköze az újszülött szállító inkubátor, amelynek legfontosabb funkciója, hogy lehetőség szerint minden újszülött, koraszülött csecsemő életben maradását szolgálja.

Az új fejlesztés hasznosítói elsősorban az újszülötteket, koraszülötteket ápoló intézmények, az újszülött szállítást végző szervezetek, a neonatológus orvosok, szülészek, akik a kezelés, a működés, és az informatika legkorszerűbb megoldásaival végezhetik munkájukat, sokkal korszerűbb és biztonságosabb körülmények között. Kiemelten fontos eredmény, hogy az újszülött (különösen koraszülött) korban összegyűjtött, részletes adatok feldolgozásával egyes betegségek valószínűsége előre kiszűrhető, így a megelőzésre vagy a kezelésre előzetesen fel lehet készülni, azokat időben el lehet hárítani. A projekt keretében archiválásra, elemzésre kerülő klinikai diagnosztikai adatok specifikus új adatbázist jelentenek, mely a kezelések, kutatások minden területe számára nagy értékkel bír a jövőben.

MEDICOR Elektronika Zrt.

H-1097 Budapest Illatos út 9.

Tel: (+36-1) 280-6342

E-mail: medicor@medicor.hu

címkék |
2019. január 28. | Forrás: Hírcity
Az Ön neve:
Az Ön e-mail címe:
Kinek küldi?
E-mail címe:

Hirdetés